Idén a 3.c is megméretteti magát

Nemrégiben érkezett egy pályázati felhívás melyben egy új játékcsaládot, a Plus-Plus-t forgalmazó cég (Modell & Hobby Kft. – Játéknet.hu) a nevező osztályoknak egy bemutató csomagot küldött, melyekből olyan alkotásokat kellett építeni a gyerekeknek, amellyel megmutathatják, hogy szerintük hogyan lehetne jobb hellyé tenni a világot. 

A pályázat során készíteni kellett egy max. 30 mp-es videót, melyben a gyerekek a saját maguk által épített dolgokkal bemutatják, hogy mit tudnának tenni azért, hogy a világ jobb hellyé válhasson.
Nagyon örültek ennek a játéknak, melyet először közösen megismertünk és csodálatos alkotásokat készítettünk belőle.
A videót a JátékNet Facebook oldalán tették közzé, melyre november 25-től december 4-ig lehet leadni a szavazatokat. 
A legtöbb szavazatot begyűjtő osztály egy 50.000 Ft-os, a második helyezett egy 25.000 Ft-os, a harmadik helyezett pedig egy 10.000 Ft-os ajándékutalványt nyer. 
A zsűri által a legötletesebbnek tartott videót készítő csapat egy különdíjat is kap, ami egy Plus-Plus Megadoboz lesz.
Reméljük, hogy a videónk sok ember tetszését elnyeri, és azok között lehetünk majd, akik megkaphatják valamelyik díjat. 
Nézzétek meg kisfilmet, és ha elnyerte a tetszéseteket, kérünk Titeket, hogy szavazzatok a 3.c osztályra! 

https://www.facebook.com/watch/?v=532366365149607

Comments are closed.