Elektronikus ügyintézés - nyitólap

Pedagógiai munkánk alapja a humánum, az önmagunkkal és környezetünkkel szembeni igényesség, a kreativitás
és a nyitottság.

Szemléletünkben és tevékenységi rendszereinkben a gyermekközpontúság
a meghatározó. A tanulók képességeinek megfelelő legjobb eredmény elérésére, az egyéni bánásmód fejlesztésére törekszünk.

Az iskolából kikerülő tanulók szociálisan fejlett, edzett, egészséges, jó kommunikációs készséggel rendelkező fiatalok legyenek.

Szeretnénk megőrizni iskolánk kulturált környezetét és jól felszereltségét.

Ma a Holnapért Alapítvány 1%

Bolyai Matematika eredmények

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYEI

“Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”

  1. október 13-án került sor a Bolyai Matematika Csapatversenyre, amelynek területi fordulóját iskolánk rendezte. Intézményünkből 33 csapat, 129 diák vett részt, akik közül három csapatot hívtak meg az ünnepélyes eredményhirdetésre.

A Bolyai Csapatverseny igen rangos a matematika versenyek körében. A versenyen az azonos évfolyamból szerveződő négyfős csapatok vesznek részt, ahol a hangsúly a csapatmunkán van. Csapatban játszani mindig sokkal nehezebb, mint egyedül, hiszen el kell dönteni, hogy ki miben jó, kinek melyik feladat megy a legjobban. A verseny megalkotói lehetőséget szeretnének teremteni arra, hogy a gyerekek átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.

 

Gratulálunk tanítványainknak a nagyon szép eredményekhez, köszönjük a pedagógusok felkészítő munkáját és a szülők támogató segítségét!

 HELYEZETTEK: 

Évfolyam Csapatnév
Helyezés/Pontszám
Csapattagok Felkészítő tanár
3. Csipet Csapat
4. hely / 93 pont
Kriston Anna Gáspár Veronika
Bódi Médea
Molnár Mandula
Gubola Natália
5. MateKecskék
2. hely / 123 pont
Molnár Hanga Anna Sánta Adrienn
Király Bence
Kiss Vencel
Huszár András
6. NerdHub
5. hely / 106 pont
Gubinyi Dominik Mucsina Gábor Csabáné
Kovács Balázs
Diósi Márk
Göröcs Bence

EREDMÉNYEK: 

Évfolyam Csapatnév
Helyezés/Pontszám
Csapattagok Felkészítő tanár
3. Szuper Négy
9. hely / 75 pont
D. Somogyi Dániel Gáspár Veronika
Kelemen Zalán
Szeberényi Bálint
Tóth Ádám
3. Picurok
11. hely / 70 pont
Dobrocsi Szonja Földváriné Forgács Katinka
Szabó Szilvia
Kuklis Olivér
Domonkos Dávid
3. Rubik Kockák
15. hely / 56 pont
Gál-Bangó Liza Földváriné Forgács Katinka
Illés Nikolett
Gódi Richárd
Török Zalán
4. Pandamaci
8. hely / 89 pont
Markó Sára Sándor Péterné
Dobrocsi Panka Rebeka
Bedő Anna
Halasi Luca
4. Erős négyes
13. hely / 75 pont
Várvölgyi Milán Sándor Péterné
Kecskés Flórián
Bali Fruzsina
Kiss Emma Anna
4. Kisokos
15. hely /74 pont
Cservölgyi Szabolcs Pintér Hajnalka
Oravecz Kristóf
Oravecz Kinga
Franka Bernárd
4. Egyszer egy
17. hely / 73 pont
Aipli István Dombosné Csende Gabriella
Csemer Péter
Göröcs Márton
Vörös Tibor
4. Nem oszt, nem szoroz
18. hely / 70 pont
Balogh Titanilla Dombosné Csende Gabriella
Németh Nelli
Pásztor Nóra
Sütő Lili
4. Mókusok
20. hely / 64 pont
Szpisák Hanna Sándor Péterné
Pálik Dóra
Vincze Kincső Milla
Chen Meijuan
5. Totti Csoport
9. hely / 86 pont
Szelva Levente Bakonyi Zsoltné
Csépe Ádám
Mender Laura
5. Tudós Tacskók
17. hely / 79 pont
Nagy Noel Sánta Adrienn
Péter Dominik
Domonkos Lénárd
Varga Levente
5. Matek Harcosok
23. hely / 66 pont
Kormos Maja Sánta Adrienn
Pásztor Panna
Kiss Eszter
Jusztin Krisztián
5. Unicornisok
24. hely / 65 pont
Tari Ninett Bakonyi Zsoltné
Zsiga Gréta
Sánta Dorina
5. Verhetetlenek
29. hely / 53 pont
Oláh Renátó Bakonyi Zsoltné
Kanyó Lőrinc
Pénzes Zoé
6. QQCSKA
10. hely / 98 pont
Réde Dóra Mucsina Gábor Csabáné
Figura Lívia
Kovács Jázmin
Erdélyi Petra
6. Matek Manók
12. hely / 96 pont
Pogány Fanni Mucsina Gábor Csabáné
Bognár Cintia
Noskó Csenge
Kunyu Szabolcs
6. Levélkék
16. hely / 91 pont
Nagy Alexandra Mucsina Gábor Csabáné
Genye Dorottya
Juhász Lili
D.Somogyi Hanna
6. Fantasztikus Négyes
22. hely / 72 pont
Tajti Levente Bakosné Tóth Erika
Kapi Ákos
Dávid Botond
Dinka Máté
6. Fantasztikus Négyek
22. hely / 72 pont
Racskó Máté Mucsina Gábor Csabáné
Szabó Máté
Kanyó Gergő
Pásztor Levente
7. Bennszülöttek
9. hely / 85 pont
Bartus Levente Soma Sánta Adrienn
Molnár Zsombor
Kovács Levente
Szuhánszki Bence
7. Zsenikornis
13. hely / 76 pont
Mezővári Virág Sánta Adrienn
Virág Fanni
Sári Sára
Molnár Lili
7. Észkijárat
16. hely / 70 pont
Payer Emese Sánta Adrienn
Batta Zsófia
Vallus Amanda
Kiss Dorina
7. Szabóék
17. hely / 69 pont
Szabó Ákos Molnár Lászlóné
Gubola Ádám
Alapi Nándor
Odler Valter
7. Jöttünk, láttunk, győztünk!
18. hely / 67 pont
Bognár Brendon Bakosné Tóth Erika
Dobrocsi Gábor Bendegúz
Kelemen Petra
Várkonyi Zsófia
7. Irigy Rigók
20. hely / 60 pont
Hornyák Róbert Molnár Lászlóné
Toldi Marcell
Kiss Bence
Tari Raul
7. Végeredmény
21. hely / 55 pont
Szuhánszki Máté Sánta Adrienn
Kodák Kevin
Pila Levente
Juhász Gábor
8. Kék szeműek
7. hely / 102 pont
Maksó Emese Molnár Lászlóné
Maksó Gréta
Kiss Szonja
Szabó Lili
8. Észlények
12. hely / 89 pont
Vas Márton Zsombor Molnár Lászlóné
Pecze Anzelm
Sztároszta Bálint
Brunda Márk
8. PiPiTér
12. hely / 89 pont
Gortva Dávid Mucsina Gábor Csabáné
Bognár Kevin
Sebők Máté
Kiss Krisztián
8. Reciprok
16. hely / 71 pont
Vas Vince Mucsina Gábor Csabáné
Bodzás Dominik
Csohány Vivien
Lőrincz Loretta