Nemzeti összetartozásunkra emlékeztünk

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából iskolánk emlékműsor keretében átvette Bottyán Zoltán tanár úr adományát, az 1919-es Gróf Teleki Pál szerkesztette magyar népsűrűség alapján szerkesztett néprajzi térképet, vagy, ahogy a legtöbben hívják, a „vörös térképet”.

Bottyán tanár úr elmondta, hogy Magyarország az Osztrák–Magyar Monarchia részeként 1918 őszén elvesztette az első világháborút. 1918 októberétől a különböző tudományterületek hazai képviselői rohamtempóban igyekeztek megszervezni a majdani béketárgyalásokon képviselendő magyar álláspont tudományos hátterét. Ezekből a munkálatokból, Teleki Pál, a Magyar Földrajzi Társaság akkori titkárának vezetésével a geográfusok is kivették a részüket. Teleki – kivált a spanyolnáthából történő lábadozása alatt – saját maga is szerkesztett anyagokat, például a „vörös térképet”. A térkép ismertségét elsősorban az adta, hogy ez volt az egyetlen olyan magyar dokumentum, amelyet az antant-hatalmak legfelső vezetői is biztosan megnéztek, ugyanis Apponyi Albert, a magyar békedelegáció vezetője 1920. január 16-án, híres védőbeszédét követően bemutatta azt a békekonferencia Legfelső Tanácsa képviselőinek.

A rövid előadást követően a felső tagozatos diákok és a nevelőtestület kivonult a városi emlékhelyhez, ahol Bognár Beáta tanárnő beszédét és Kis Fiorella 7.c osztályos tanuló szavalatát követően elénekeltük a Himnuszt és  elhelyeztük az emlékezés koszorúját.

Iskolánk az adományt, mint történelmi dokumentumot a történelemtanítás során, forrásmunkaként kívánja felhasználni a tanulók oktatása-nevelése során.

Comments are closed.